Már-már giccsesen romantikus a következő történet.
Forró csókok, ügető lovak, lovaskocsi, és egy vár, a Balaton tetején.
Összebújós, nevetős, óvatosan érintős lovaskocsizás, pattognak a paták a macskaköveken, suhan a szőlőhegy, kiköszönnek a nádtetős házak, és ragyog az ég. Meseszép díszlet, édes ragyogás. Miért is vagyok itt? Miért jó ez a titkos kaland?
Mit adok és mit kapok? Szédítő naplementét, ügető lovakkal, nyár ízét a számba, izzó fényeket, és halkuló nádasokat.
Lábam alatt omladozó várrom, felettem a ragyogó kék ég, és a távolban sorakoznak a szigligeti jegenyefák, mögöttük a tanúhegyek, és el-elpottyantva egy-egy szénaboglyás mező. Ha megfordulok, narancssárga szegélyű Balaton, apró, fehér vitorlásokkal színezve, és kis házikók tetejével megbolondítva.
Szép. Túl szép. A lovak lefelé hetykén robognak, autók engednek előre, és boldog, boldog a pillanat. Meg sem kell szólalni, szinte szavak nélkül szívom magamba a csodát. Nyüzsgő nyár. Izzó csókok, és vágyakozó érintések. Nem lehet betelni vele, egy nap mégsem elég ehhez.
Még akarom, még kérem, mert ez most jó.
Naplementés álom, sötétbe bukó fénynyaláb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése