Vonatzaj

Előző életemben lehet, hogy vasutas voltam. Mondom ezt, hiszen életem eddigi szakaszában többet vonatoztam, mint más egész életében. Vonat vitt öt éven át középiskolába a több mint egy órányira fekvő megyeszékhelyre, vonattal utaztam egyetemi tanulmányaim városába, minden héten vasárnap este oda, csütörtök-pénteken vissza. Egyszer össze is számoltam, mennyi kilométert és pénzt emésztett fel a tanulmányaim során a vasút, egy világkörüli út illetve egy kisebb ingatlan kijönne belőle.

A vonatozás azonban nem csak kilométereken keresztüli zakatolást jelentett, hanem hozott sok barátságot, s talán még szerelmet is. Legtöbbször ugyanazokkal az arcokkal utaztam ugyanazon a vonalakon. Hiszen hozzám hasonlóan többszáz diák fúrta fel magát ugyanarra a járatra vasárnaponként, vagy hazafelé a hét vége előtt. A diákok között voltak rendszeres útitársak, akikkel együtt utaztunk, egymásnak helyet foglaltunk, akikkel együtt ütöttük el a haszontalan időt, vagy éppen együtt készültünk a következő vizsgára. S igen, az útitársak között voltak szerelmek, vagy majdnem-szerelmek.

A vonaton akkor is ismerős lett az ismeretlen, ha sosem mutatkoztunk be egymásnak. Ha hetente látjuk egymást ugyanott fel- és leszállni, egy idő után köszönés nélkül lettünk ismeretlen ismerősök. Sőt, köszönni sem kell, hogy értsük, érezzük a másikat, hogy éppen rájöjjünk: nyomasztják az órák, egy beadandó feladat, vagy csak úgy lazán elvan.

A vonatról leginkább a be nem teljesült szerelmek maradtak meg. Szomszéd városban felszálló köbcös legény, aki nem annyira a zsánerem, de mégis a kisugárzása sejtet valamit. Rendszerint ugyanakkor és ugyanott száll fel, észrevesz, de mégis kerül, köszönés, bemutatkozás pedig még véletlenül sem jön össze. Több évig kerülgetjük egymást, hogy utána más életúton fusson tovább a vonatunk. Mert túl félénkek voltunk egymáshoz. Aztán a véletlen persze produkál meglepetést, s szembejön egyszer egy bevásárlóközpontban feleséggel, gyerekkel. Talán megismert, én őt igen.

Másik szerelem-ismerős: a mindig velem utazós. Humoros, haverozós, kihagyhatatlan társaság. Ha kell lelazít a poénjaival, ha kell épp felhúz a vizsgákra való készüléssel, de sosem hagy hidegen. Nem tudom, hogy mit érzek, vagy érzek-e valamit. Egészen addig, amíg ki nem derül: ő talált magának barátnőt, komolyat, szépet, okosat, s innentől kezdve nem fog ráérni velem utazni. Na ekkor jön a kutyára a gőzmozdony és esik le a tantusz, hogy mit is jelentett ő nekem. Gyűlölöm a lányt, s főként magamat, hogy így elblicceltem ezt a lehetőséget. Rég nem vonatozunk már, rég nem láttuk egymást, de a híreket a sikeres pályájáról és családi gyarapodásáról azért megkapom.

A vonat pedig robog tovább, most éppen nélkülem. Másoknak hoz szerelmeket, találkozásokat és reményeket.