Drága Bélámnál az alvás nem együtt történt, hanem külön. Drága Bélám háza akkora volt, mint egy sokszobás panzió – amikor először mentem hozzá, majdnem ki is tolattam az udvarról az autómmal, mert azt hittem, rossz helyen járok.
A meghitt együttléteink a több mint ezer négyzetméteren olykor egymás keresgélésével is kiegészült, ami néha muris is volt, de a vigyor elég hamar lefagyott az arcomról, amikor először maradtam ott éjszakára, és este 10-kor drága Bélám megkért, hogy menjek át a másik szárny egyik szobájába, mert ő 7 éve egyedül alszik, habár csak 3 éve elvált.
Az együttalváshoz az ember valamiért különösen ragaszkodni képes, holott a másik sokszor úgy szuszog, hörög, horkol, hogy szinte elviselhetetlen, netán az illető oly módon foglalja el az ágy kétharmadát, hogy az szinte már sértő.
Nem is beszélve a közös fürdőszoba-használat buja és intim jellegéről, közben aztán gyorsan eljutva az egymás előtt pisilés fontosságáig… . Mert hogy ez utóbbit sokan annyira fontos kapocsnak tartják, hogy ebből aztán azt szűrik le: kapcsolatuk ettől igazán intim.
Külön lakószárnyban lakva persze nem hogy közös pisilésre vagy együtt ébredésre, netán egymás kiflipózos ölelésére sincs sok lehetőség, hanem az ember többnyire egyedül mos fogat, egyedül öltözik, és a férfi azt sem nézi végig, amint a nő borotválja magán a nuniszőrt…
A különalvás, pláne, ha még külön fürdőszoba is jár hozzá, egy külön életforma. Eleinte zavart, de az az igazság, hogy ez egy kiváltságos állapot valójában. Ha az egyik több intimitásra vágyik, akkor átmegy a másikhoz. Ha nulla intimitásra vágyik, nem nehéz elkerülni.
Az együttlét végeztével persze valakinek mindig el kell hagynia a szobát – és ezt meg kell szokni.
Amikor ez a kapcsolat véget ért, nem a különalvás volt az oka. Sőt, azt kell mondjam, egy év alatt átértékelődött bennem az a sértődöttség, amit korábban már csak attól is éreztem, ha a pasim arra kért, hogy használjam a másik fürdőszobát, mert kettő van, és miért nyomorogjunk ketten egyben.
A különalvás új fejezetet nyitott az életemben. Ma már el tudom képzelni, hogy lehet úgy együtt élni, egymást szeretni és tisztelni, hogy mindenkinek van olyan saját tere, amit a másik nem tölt be unos untalan.
Azóta számos más példát begyűjtöttem, és meglepő, hogy igazán régóta együttélőknél a különalvás mennyire gyakori. A leggyakoribb ok a horkolás vagy ha a másik nyitott ablaknál alszik télen is. A megvalósulás feltétele pedig a külön szoba vagy külön ágy megléte, pl. amikor a gyerekek kinőnek a házból.
Királylányos álmainkban a különalvás általában nem szerepel. Pedig meglepően sokan élnek - külön hálva - együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése